Szeresd a munkád!

Rólam

Kormos Lilla vagyok, karrier coach.

Én magam is sokáig kerestem az utam, évekig nem tudtam, mivel is szeretnék foglalkozni, miben is vagyok én igazán jó. 17 évesen pszichológus szerettem volna lenni, de elbizonytalanodtam, hogy menne-e nekem, és inkább lebeszéltem magam róla. Végül a környezetem javaslatára szociológia szakra jelentkeztem, és “becsületesen” el is végeztem, bár végig éreztem, hogy nem szeretnék társadalomkutatással (pláne piackutatással) foglalkozni. Az egyetemi éveim alatt dolgoztam az állami szférában és multi cégnél is különböző beosztásokban, majd a diplomám megszerzése után a civil szférában helyezkedtem el, projektmenedzsmenttel és pénzügyekkel kezdtem el foglalkozni. Itt pár év alatt vezető beosztásba kerültem, de valódi sikert, kiteljesedést sosem éreztem. Sokáig tartó önismereti út volt rájönni, hogy mivel is foglalkoznék szívesen, mi érdekel igazán, és miben vagyok igazán jó.  Végül rájöttem, hogy az én utam a coaching: támogatni másokat, akik hasonló helyzetben vannak, mint amilyenben én voltam, hogy megtalálják, miben jók, mire hivatottak, milyen munka illik hozzájuk, mi az, amit valóban szívvel-lélekkel tudnak végezni nap mint nap. A legnagyobb öröm a számomra, ha a segítségemmel a másik elkezdi a problémák helyett a lehetőségeit látni, és már nem kilátástalannak látja a helyzetét, hanem lelkesedni kezd a rá váró kihívások gondolatára.

A velem való munkában meg fogod tudni határozni, mik a céljaid, és azt is látni fogod, mit kell tenned azok elérése érdekében. Együtt megkeressük az erősségeid, melyekre támaszkodhatsz, és beazonosítjuk azokat a tényezőket, melyek eddig akadályoztak. Ezután sorra vesszük a lehetőségeidet, és meghatározzuk azokat az első lépéseket, melyek a változáshoz szükségesek.

Végzettségeim:

Gordon &TA – Coach oklevél

EFEB – HR Akadémia oklevél

University of South Wales – Social services Management, MA diploma

ELTE TÁTK-Szociológia, MA diploma

 

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!